A nyári szünet után gondolkodtam, mi legyen a blogom sorsa. Rengeteg minden történt, történik amiről írhatnék.

Nem írtam, mert nem akartam a nyáron is a gép előtt ülni. Tudatosan kerültem az nlc-t, és a laptopomat is.  Hiába csábított, ellenálltam, találtam más elfoglaltságot bőven.

Aztán elutaztam, s annyi érdekes, új dolgot éltem át, hogy eszembe sem jutott a kicsike.

Mostanában néha rákukkantottam, hogy megvan-e még.  Hihetetlen, de annak ellenére, hogy hónapok óta egy sort sem írtam a számláló pörög, tehát látogatók vannak.

Az igazat megvallva nehéz volt eldönteni, hogy mi legyen a sorsa. Folytassam, bezárjam, kezdjek egy másikat, más nicknéven?

Jó visszaolvasni a régi sztorikat, de szívem szerint már bezárnám, mert túl sok "ismerős" talált rám.  Már nem írhatom sokszor azt, amit igazán szeretnék. Nem szeretném, hogy olyanok is olvassanak, akik személyesen ismernek.

Így valószínűleg bezárom vagy láthatatlanná teszem hamarosan.

Elnézést azoktól, akik szerették és rendszeresen olvasták az írásaimat!

Sziasztok

Amcsi

A múlt héten egyik reggel, itt a Százholdas pagonyban megállított a motoros fakabát.

Kéri az igazolványokat. Veszem elő a sok kártyát, szig, lakcím, jogsi. Azt mondja: forgalmi? Ja! Az is van, odaadom. Akár kártyapartit is rendezhetnénk ennyi lappal.

A papírok rendben.

Azt mondja:  - Tudja miért állítottam meg?

Nem akartam mondani neki, hogy biztos a meleg Fornettimre pályázik, mert elég sótlannak tűnt a pasas.

-         Nem. – mondtam ártatlanul.

-         Nem volt bekötve a biztonsági öve!

Hűűű! Basszus! Tényleg nem volt, és idő se volt rá hogy magam elé rántsam, mert egy kanyarból termett ott előttem hirtelen, s mint amikor a ló benéz az ablakon, úgy bámult be a bukósisakjával.

-         Lakott területen, ahol csak 30-al lehet menni, ott is, muszáj bekötni? – kérdeztem, bár tudtam, hogy ott is, muszáj.

-         Ezt meg sem hallottam hölgyem! – mondta a sótlan, majd elkezdte fütyülni a szabályt. A szabály, az szabály!

A szabályok meg szerintem arra valók, hogy megszegjük őket. Egyébként sem veszélyeztettem senki életét. A hallásán meg sokat javított volna, ha leveszi azt a nagy bukót a fejéről.

-         Mit szeretne? –kérdi.

Hát….lettek volna ötleteim a kérdésével kapcsolatban, de a fenti okok miatt ezt sem sütöttem el. ( na, nem félreérteni!!!!! Ez a példány akkor sem kellene, ha csak ketten lennénk a Földön)

-         Helyszíni bírság csekken 5000.Ft, vagy feljelentem! –mondta szigorúan.

Nem pont ezekre gondoltam, de sok választás nem volt, így mondtam, hogy adja oda a csekkjét, így neki is gyorsabban összejön a napi kötelező bírságolása.

Kitöltötte a csekket, aztán még volt pofája szép napot kívánni! Azért miután megírta a csekket, nem hagyhattam ki, hogy oké, hogy 30-al kell menni, ami egyébként tök fárasztó, mert elalszom ettől a sebességtől, oké, hogy ennél a „száguldozásnál” még a biztonsági övet is be kell kötni, bár nem hiszem, hogy kirepülnék az ablakon egy fékezésnél ebben az esetben. Viszont arra gondoltam, hogy teljes legyen a biztonság, kötnék az autóm elejére egy kispárnát!:))))

A „sótlan” nem értékelte a viccemet.

20 évente egyszer belefér egy büntetés. Vagy az nem tetszett neki, hogy mostanában sokat mérnek itt a hegyben, s bizony én mindig jelzek a szembejövőknek, hogy figyeljenek.

 Ha már egyszer gyereknap van, legyen a reggeli is olyan mókás.

Elég kreatív voltam?:)

Néha én is csodálkozom, hogy mennyire igazságosak az égiek. Mert hogy semmi nem történik véletlenül, az biztos!

Tegnap délelőtt épp férjjel kaffogtam össze, mert van egy hülye szokása. Mégpedig az, hogy beszélek hozzá, ő meg közben jön-megy, mint a távirat.

Utálom, ha valakihez beszélek, s nem figyel rám. Jól felhúztam magam, s éppen kiosztottam, mikor csengettek.

Megyek, kinyitom az ajtót.

Ott áll egy szomszéd, aki kb. 3 házzal lejjebb lakik. Összesen 1x találkoztunk, mert csak 1 éve laknak itt, előtte csak nyaralónak használták a házat.

A nőnek egyébként komoly gondjai vannak nyaktól felfelé, mert kb. 30 macskát tartott.

Úgy kezdődött a megismerkedésünk, hogy tavaly sétálni indultunk, amikor megláttuk, hogy az udvarán egy zacskóból valami kaját szór ki, s kb. 30 macska van körülötte.

Elképedve néztük a macskahadsereget, s már értettük, hogy miért van ennyi kóbor macska a kertünkben, mitől bűzlik a homokozónk, s miért fekszik minden nap más macska a hintaágyunkban.

Megkértük, hogy csökkentse a létszámot, mert azért ez mégsem normális dolog, hogy ennyien vannak.

Persze nem tett semmit az ügy érdekében, ezért kénytelenek voltunk a közvetlen szomszéddal karöltve (aki ugyanúgy szenvedő alanya volt a dilis öreglány hóbortjának), macskamentessé tenni a környezetet. Beszereztünk egy ketrecet, ami megfogta az állatot, aztán elszállítottuk. Volt, hogy 1 nap 3 macskát vittem, 3x fordultam. Mindezt saját pénzen, a saját időmből elvéve.

Szóval, ott tartottunk, hogy áll a banya a kapunkban, és nagy pofával közli, hogy a homokot, ami előttünk van, lemosta az eső a garázsa elé, s lehet menni, összelapátolni!

Meg, hogy ő tudja, hogy azzal a nagy kupac homokkal „védem” a garázsunkat a víztől, de hogy képzelem én, hogy már mióta itt van ez a kupac homok, meg egyébként is, ő nem akar szólni az önkormányzatnak, de……..

Itt durrant el az agyam! Először is, a homok a saját kerítésem előtt van, ami magasabban van mint az úttest, ahol valóban folyik az esővíz lefelé. Másodszor: ki az a marha, aki egy kupac homokkal védi a víztől a garázsát?

Harmadszor: nem értem, miért szúrja a szemét, hogy mi van a mi házunk előtt, amikor sokkal lejjebb lakik?

Negyedszer: Akár igaza is lehetne, de nagyon tévedett, mert nem a mi homokunk folyik le hozzá, hanem a magasabban fekvő területről hozza le a víz a hordalékot, ami tényleg olyan, mint a homok. Mivel az utca nem aszfaltos, ezért visz mindent lefelé a víz.

Ötödször: Én annak idején szépen megkértem, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy ne tartson 30 macskát, viszont ezt a stílust, ahogyan előadta a problémáját, azt nem tolerálom.

Így aztán, hogy ne a fülemen engedjem ki a gőzt, elhajtottam az öreglányt melegebb éghajlatra. De előtte elmondtam neki,(hisz úgysem lehetett meggyőzni a fentiekről), hogy az a homok azért van a kapunk előtt, mert az ő 30 macskája, teleszarta a gyerekeim homokozóját, s kénytelenek voltunk megszüntetni. Ezért felettébb igazságosnak tartom az Univerzumot, hogy most visszaviszi oda a „szart”, ahonnan jött!

Aztán becsaptam az orra előtt az ajtót.

Köztudott rólam, hogy utálom a macskákat, de azért a ma reggeli történet kikészített.

Most majd biztos sok állatbarát felkapja a fejét, de mielőtt köveket dobálnának, közlöm, hogy soha nem ölnék meg szándékosan egy állatot sem.

Szóval, ma reggel mikor éppen az iskolába tartottunk a gyerekekkel, az autó alá rohant egy macska.

Azért írom, hogy alá, és nem elé, mert az utolsó pillanatban ugrott elénk, s hát bizony elkerülhetetlen volt az ütközés. Balról rohant egyenesen az autó alá.

Érdekes így visszagondolva, hogy a másodpercek tört része alatt mennyi minden cikázik át az ember fejében.

Fék’ nem jó, túl közel van’, könyörgöm, maradj az autó alatt középen’, jaj, mindjárt döccen a kerék’, csak ne’!

De!:(

Döccent a jobb első. Ismét cikáznak a gondolatok.

Nem volt szerencséje’, hülye macska’, ez már csak a Lutra-albumba lesz jó!’, miért pont elém ugrott’?

Visszapillantó.

Inkább nem írom le!  

Megint a gondolatok.

Vazzzze! Most mi van?’ Meg kéne állnom?’ Már úgysem segíthetek rajta, viszont a suliból elkésünk, ha most megpróbálom újraéleszteni. Hívjam fel a nemtudomkicsodát, hogy elütöttem egy macskát, el kellene szállítani?

Kiraktam a gyerekeket a sulinál, aztán visszamentem.

A macska sehol!

Hát ezeknek tuti 9 életük van!

Olyan volt az egész, mint egy rossz számítógépes játék!

Hiába láttam, éreztem, hogy Game Over, új élet, új játék.

Bementem a kis boltba, ahova a reggeliért szoktam menni. I. a tulaj látta, hogy valami nincs rendben,

-         Jól vagy?

-         Nem!

-         Mi van?

-         Elütöttem egy macskát. Adj egy pálinkát!

Tudta, hogy pálinkaügyileg viccelek, ezért kitört rajta a röhögés.

Ettől vagy rosszul? Van belőlük annyi, mint a nyű! (tényleg, mi lehet az a „nyű”? )

De ez valami robotmacska volt, mert miután átmentem rajta, felkelt, és eltűnt!:(

 Ezt most találtam:

Két fekete macska beszélget:
- Már reggel tudtam, hogy peches napom lesz!
- Honnan?
- Egy fekete sportkocsi ment át előttem az úton.

Mostanában mintha nem lennénk egy hullámhosszon férjjel.:) Pedig volt idő, amikor egymás gondolatait is tudtuk, annyira sikerült egy frekvencián lennünk.

Amikor terveztük a házunkat, szinte mesébe illően egyformán ugyanazokat a dolgokat képzeltük el a közös családi fészket illetően.

Az álomotthon elkészült, tehát ez ki van pipálva.

Most viszont a frekvenciánkba belezavart valami, mert mindketten másról álmodunk.:)

A napokban egy tetőtéri lakásnak a tetőteraszát látva kezdtem az álmodozásba.

Persze ez a tetőtéri lakásimádat nem új keletű nálam. Anno még a válásom után gondolkodtam egy ilyen kégliben. Van benne valami romantika, s hát persze a kreativitásom is kiélhetném egy ilyen lakás átalakításában.

Én egyébként is hajlamos vagyok egy lakásba belépve, azonnal falakat kidönteni képzeletben, átrendezni, átalakítani, berendezni.

Talán nem véletlen, hogy többen mondták már, menjek lakberendezőnek, mert a referenciám nagyon jól sikerült.:)

Persze nem csak a sajátunkkal büszkélkedhetek, hiszen van egy barátnőm, aki pontosan követte a házfelújítása közben az ötleteimet. Illetve az egész úgy kezdődött, hogy esze ágában nem volt felújítani a házat belül, de egy ilyen irányú beszélgetés közben pár dolgot megemlítettem neki, amin változtatni kellene a lakásban. Utána már ő kérte, hogy segítsek még neki az ötleteimmel.

Azóta minden megváltozott körülötte, és sokkal jobban érzi magát az új környezetében.

Most viszont nem is annyira a lakás fogta meg a fantáziámat, hanem a természetesen hozzá kapcsolódó nagy terasz, mert anélkül, el sem tudnám képzelni az álmomat. Amin persze minden van, ami egy igazi kertben. Pl. épített grillsütő (ez elengedhetetlen, mert imádom a grilleket), egy épített ágy, amin vastag matrac van sok-sok párnával, felette baldachin, rattan fotelek kis asztallal, rengeteg növény, kúszó indák, bokrok, kis fák dézsában.

Este 2 pohár pezsgő az asztalon az eper társaságában. Hangulatvilágításnak megteszik a növények közé szúrt fáklyák.

S persze nem hiányozhatnak időnként a barátok sem.

Miközben én erről álmodom, férjnek éppen farmerkodni támadt kedve. (erről majd a következő írásomban) Puff neki! Most költözzünk szét?:) A tetőtérbe nem vihetek tyúkot, lovat, meg ki tudja még mit!

Na jó! Felébredek.

Talán majd egyszer, ha a gyerekeink nagyok lesznek, s már nem lesz szükségünk erre a házra. Akkor majd valamelyik ezt fogja élvezni, én pedig megvalósítom az álmomat.

Szeretek itt lakni, s tulajdonképpen egyelőre nem is cserélném le semmi pénzért egy zajos városi csodáért, de álmodni jó!

UI: Nem találtam még csak megközelítőleg hasonló képet sem ahhoz, amit elképzeltem, ezért mindenki mozgassa a fantáziáját!:)

Azért pár kedvcsinálót hoztam, lehet válogatni, kinek mi tetszik.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

Még pénteken történt, hogy már azt mondtam, akármi lesz, ma lenyírom a füvet, mert hiába várok napok óta arra, hogy ezt megtehessem, egyszerűen az égiek mindig kényszerpihenőre küldenek.

Szóval azt mondtam, hogy az sem fog megakadályozni ebben, ha nem teljesen fehérbőrű gyerekek potyognak az égből közben.

Elő is rángattam a fűnyírót és nekiálltam szambázni vele a kertben. Még az 1/3-nál sem jártam, mikor nagyon komoly fekete felhők jelentek meg.

Egy rövid ideig könyörögtem a fenti időjárás-felelősnek, hogy még NE! De hiába.

Nagy cseppekben kezdett hullani a májusi arany a fejemre. Aztán egyre sötétebb lett, s az arany is egyre sűrűbben érkezett.

Mérgesen berángattam a fűnyírót a teraszra, majd bementem egy kávét főzni.

Kávéfőzés közben eszembe jutott Lyrian (Egy kávé mellett elmesélem...) írása ( Csak egy tánc... ). Mivel imádom az indián zenét, gondoltam kipróbálom működik-e nálam is.

Sok Cd-m van, amin indián zene van, de a legutolsó szerzeményem az utcán zenélő indiánoktól vettem, még aláírásokat is kaptam rá, éppen a lejátszóban volt. Nosza, bekapcsoltam, de úgy, hogy a teraszon lévő 2 hangfalból ami kifért hang, azt engedtem.

Az eső ütemesen verte a terasz tetejét, a terasz elején pedig összefüggő vízfüggöny alakult ki a lezúduló víztől. Én békésen iszogattam a kávémat, miközben a fél hegy hallgathatta a

... hoáááhééééjáá... omáhéééjjjáááhééé… hojjjáááhéééé…héjjjááááhéééjéé…

S láss csodát!!! Az első szám végére elállt az eső, és pár perc múlva kisütött a nap!

(Köszi Lyrian!:)))

Üröm volt az örömben, hogy vizes lett a fű. Vártam egy 10 percet, aztán újra nekiálltam a fűnyírásnak. A jó öreg Kaporszakállú ott fent azonban úgy döntött, hogy nem hagyja magát elcsábítani egy kis indián zenével, ezért aztán hamarosan dörgött egyet-kettőt figyelmeztetésnek, majd újra küldte az égi áldást. Felnéztem az égre, s ordítottam:

-         Istenem! Nem látod, hogy füvet nyírok?

Azt mondta, hogy Ő meg locsol!

Hiába! Ő is csak egy pasi, amit a fejébe vesz, abból nem enged!

-         Én nem fogom abbahagyni! – mondtam, s táncoltam tovább a fűnyíróval.

Azt hiszem a jó öreg Kaporszakállú, jobb belátásra tért. Biztos mondta, hogy Ő még nem látott ilyen akaratos, lökött nőt.:)

Valószínűleg megsimogatta a szakállát, mosolygott a bajsza alatt egyet, mert kisütött a napocska, s már egészen estig így is maradt.

Ezután már csak a fűnyírót kellett jobb belátásra bírnom, mert a vizes fűtől időnként sztrájkolni kezdett. Ilyenkor feldöntöttem, leszedtem a lapátjairól a ráragadt fűcsomókat, aztán dolgoztunk tovább.

Most viszont nem tudom mi van? Csőtörés van odafönt?

Elég volt már a májusi aranyból!

Múlt héten hétfőn volt az anyák napja a suliban. Bugi már lázasan készülődött az alkalomra. Esténként apával titokban verset tanultak, amiről én nem tudhattam.

Eljött a nagy nap. Délután Bugi elkérte a telefonomat, aztán, mint a nagyok, amikor titkos beszélgetésbe kezdenek, kivonult vele a teraszra és felhívta az apját.

Persze azért behallatszott, hogy mit suttog a telefonba.

-         Apa! Hol vagy már? Mindjárt indulni kell!

-         Ugye jössz, az anyák napjára? Tudod, Neked is rendeltem virágot!

Itt nagyra nyitottam a szemeimet. Nem sok gyereknek jut eszébe, hogy az apjának is rendeljen virágot anyák napjára.

Előadták a műsorukat, s tényleg 2 cserép virággal érkezett hozzánk a leányzónk.

Egyik anyáé, a másik apáé! Nem volt másik gyerek, aki az apját is felköszöntötte volna, pedig Bugi szerint elég igazságtalanság, hogy apák napja nincs!

Már pedig Ő, apát és anyát egyformán szereti.

Talán egyszer bevezetik az apák napját is.

Ha Bugin múlik, akkor biztos!

Egy biztos!:) Azt tudja, hogyan csavarja az ujjai köré az apját.:))) Ráadásul 7 évesen valami fogalma is van a pasikról, különben nem figyelmeztette volna az apját, hogy el ne felejtse a kötelező programot!

Vasárnap délelőtt a pici lányom átkéredzkedett a szomszédba a barátnőjéhez, aki csak 1évvel idősebb nála. Megszoktuk már, hogy hol itt vannak, hol ott.

Éppen az ebédet készítettem, amikor hallottam, hogy kolompolnak. A fiam és férj is az udvaron voltak, ezért nem rohangáltam ki, de láttam, hogy a két leányzó áll a kapuban.

Nem telt el fél óra csörög a telefon. A szomszédasszony kérdezi, hogy itt vannak-e a gyerekek nálunk. Kiabálok a házban, az udvaron, sehol nincsenek. A szomszédasszony már dühöng a telefonban, hogy eltűntek és nem is szóltak.

Letettem a telefont, mert eddig egész jó napom volt, nem akartam más „moslékosvödrét” magamra zúdítani, illetve hagyni, hogy rám zúdítsa.

Kimentem a kapun, s hallottam a gyerekek hangját, majd láttam, hogy 2 házzal arrébb az orgonabokorban bujkálnak.  Kiabáltam nekik, hogy jöjjenek. Erre a szomszédasszony átkiabál, hogy: - Ott vannak? Agyon csapom mind a kettőt!

Félhangosan megjegyeztem, hogy az enyémet ugyan nem. Egyébként sem értettem a reakcióját, mert annak idején, amikor még sokkal kisebb volt a lánya, mindig kint biciklizett egyedül. Akkor még én nem engedtem ki a Bugit, hogy az utcán játsszon! Azóta már lezárattam az utcánk egyik felét, zsákutca lett belőle, így aztán tényleg csak az jön ide, aki itt lakik, nincs átmenő forgalom.

Persze szomszédasszony gyorsabb volt, mint a lánykáink, s már ott is termett mellettem fújtatva, tüzet okádva, mint egy igazi sárkány!

-         Mi a bánatos békától vagy ilyen idegbeteg? – kérdeztem.

-         Mert azt mondták, hogy……

-         Nézd meg! – mondom – Nekünk szedik az orgonát, Te meg agyon akarod csapni őket!

Közben a lányom odaért hozzám és egy hatalmas csokor orgonát nyomott a kezembe: - Ezt neked szedtem anyák napjára!

Teljesen elolvadtam, mert egész nap egy szó sem esett arról, hogy ma anyák napja van, de a pici lányomnak eszébe jutott, s hát, ha így van, akkor anyának virág kell, bármi áron!

Majd futott a barátnője elé.

-         Látod, milyen lökött vagy? –fordultam a szomszédasszonyhoz. Tudod milyen nehéz egy ilyen pici kéznek ennyi orgonát letördelni?  Ha most nem vagyok itt, leordítod a gyerekek fejét. Mindjárt én csaplak agyon! – emeltem fel az orgonát, hogy leütöm vele. Persze viccesen, de mégis határozottan adtam elő. Már ő is nevetett a saját hülyeségén.

Mire a lánya odaszaladt hozzá, hogy csillogó szemekkel egy puszi kíséretében átadja a virágot, már össze-vissza ölelgette a lányát.

Majd megkérdezte tőlem, hogy átjöhet-e egy kicsit hozzám.

-         Persze, csak hozzál játszóruhát!:) –mondtam viccesen.

-         Jó, akkor hazamegyek a Hangáért! – azzal elrohant a legkisebb gyermekéért, akire addig a nagyi vigyázott.

Közben készítettem egy habos kávét, s a teraszon beszélgettünk, ahol aztán kiderült, hogy valószínűleg a férje miatt sárkányosodott el egy időre, mert elment valami motoros felvonulásra, ő meg itthon van a 3 gyermekkel.

Hát persze! Így van ez! Mindig a legkisebben töltjük ki a mérgünket, pedig nem is biztos, hogy rá haragszunk igazából!

 
A főnök a beosztottján tölti ki a dühét, a beosztott a feleségén, a feleség a gyereken, a gyerek meg bevágja a sarokba a maciját!

Mi ebből a tanulság?

Ha nem akarjuk embertársainkat feleslegesen stresszelni, jobb, ha minden főnök tart egy macit az irodában!:))))))))

Vissza akarom kapni az autómat! Most azonnal!- mondtam ma reggel férjnek.

Röhögve kérdi, hogy miért?

Azért mert „ezzel a kis ……al, semmibe vesznek! Ill. észre sem veszik, hogy az úton vagyok.

Ma reggel a sulinál parkol egy Volvo, én megyek egyenesen az úton, erre kihajt elém. Persze fék, aztán jól leordítottam a fejét. Szerencséjére bocsánatot kért.

2 napja egy Audi gondolta úgy, hogy mit neki az előtte álló akadály, ő kikerüli, hiszen „csak” egy Suzuki jön szembe. Én meg nem húzódtam le, hiszen az én sávomban semmilyen úttorlasz nem volt. Aztán farkasszemet néztünk egymással. Majd intettem neki, hogy most mi a lófütty van? Azért mert az ő autója nagyobb, nem fogok visszapattanni róla.

Amikor megvettük az autómat, apám kérdezgette, hogy minek nekem ekkora autó? Hát ezért!

Azt mondtam, mert ebben, biztonságban érzem magam, ebben az autóban van anyag, nem papírból van.

Most rájöttem, hogy másért is jó ez a nagy autó. Na nem azért, hogy én is paráztassam a kisebbeket, de az ilyen Volvós, Audis faszagyerekek is tiszteletben tartják a szabályokat, ha a saját autómat vezetem.

Sajnos most beteg lett, ezért kénytelen voltam anyám autóját kölcsönkérni. Már kiderült, hogy nincs nagy baja, csak valami apró alkatrészre kell várni, mert meg kellett rendelni.

A történet úgy kezdődött, hogy elmentem a lányomért egy vasárnap este „halálfarkafalvára”.

Mert ugye, ha baj van, az sosem a közelben történik, hanem valahol az isten háta mögött!

Indultunk volna haza, amikor az autó furán rángatott, meg valami égett szagot éreztem, de nem tudtam beazonosítani, hogy gumi, vagy kábel, vagy milyen égett szag, mert akkor voltam holt taknyos.

Füstölni nem füstölt, de azért gyorsan félreálltam, s felhívtam férjet, hogy gáz van, egy henger tuti nem megy, s valami égett szag jön az autóból.

Szerencsére férjnek mindenhol vannak ismerősei, ezért felhívott valakit a közelben, hogy nézze meg az autót.

Tényleg alig raktuk le a telefont, már ott volt az illető. Próbálgatta, nézte, feküdt jobbról, balról az autó alatt, nem talált semmi különlegeset.

Közben forródróton voltam 2 autószerelővel, no meg férjjel.

Hozzá kell tennem, hogy este 9 óra volt. Az egyik azt mondja tréler, a másik azt mondja, haza tudok vele menni, aki éppen az autó alatt hasalt, mondta, hogy odaadja a saját autóját, menjek haza azzal.

Férj hiába jött volna el a sajátjával, húzni nem lehet az enyémet, mert automataváltós.

Végül megegyeztek abban, hogy mivel jár az autó, igaz egy henger nem megy, induljak el haza, de ha kigyullad a töltéslámpa, azonnal álljak félre.

Mondtam nekik, hogy ez nagyon vicces, mivel az M0-on mindent lehet, csak félreállni nem, mert aki tervezte az utat, annak aznap elgurult a gyógyszere, ezért aztán nem gondolt arra, hogy esetleg lesz olyan, akinek műszaki okok miatt meg kell állnia.

Kérdeztem mi jobb az autó szempontjából? Ha a városon keresztül megyek haza, ahol folyamatos fék, gáz, elindul, megáll, van, vagy ha folyamatosan megyek 80km/h-val?

Azt mondták, rám bízzák!

A lányom parázik az autóban, hogy most mi lesz?

Én meg meguntam, mondtam, indulunk, telefon van nálunk, különben is csak pozitívan kell gondolkodni, minden rendben lesz.

Szépen haza is értünk.

Másnap reggel itt a szerelő kitalált mindenféle baromságot, hogy ez a baja, meg az a baja. Ilyen alkatrész kell, meg olyan. Férjnek gyanús lett az egész.

Már eleve azon kiakadtam, hogy valamit ugyan állított az autón, mert nem rángatott, de!!!! lemosva, kitakarítva hozta vissza az autót!!!!!

Kiderült, hogy minden ügyfél autóját oda viszi a takarítóbrigádhoz!!!!

Mondom ezt meg ki a tököm kérte? Majd én eldöntöm, hogy kivel takaríttatom ki az autómat, meg mikor!

Aztán amikor közölte, hogy valamit „állított az autón, de vezérmű-láncot kell cserélni, akkor férjnek eldurrant az agya!

Megmondta a szerelőnek, hogy kit húzkodjon le! Ebben az autóban teljesen új motor van, nincs a motorban 10 000km!

Elegem lett a „pesti” hiénákból, levittük az autót fehérvárra egy megbízható helyre.

Persze mondták, hogy nincs semmi nagyobb baj, egy apró kütyű kiégett, de meg kell rendelni. Így aztán kénytelen voltam anyámtól kölcsönkérni az autóját, mert valahogy haza kellett jönnünk, meg mivel hegylakók vagyunk, ezért nem tudunk egy autóval intézni mindent.

Férj reggel elmegy a sajátjával, nekem meg naponta 150x kell fel-le mennem a gyerekek miatt.

A kedvenc benzinkutamon, nézett is a srác, mikor beálltam tankolni.

Kinyitom az ajtót, jön a kutas vigyorogva!

- Ne röhögj! A kindertojásban találtam, gondoltam kipróbálom! – mondom neki.

Erre még jobban röhög!

Azt mondja: - Segítsek?

Mondom magamban, miiiiiii van? Még sosem jöttek oda hozzám, hogy segítsenek-e! Azt hiszik, mert most egy „miautónkba” akarok tankolni, akkor már ezt sem tudom megoldani?

Ezen meg én röhögtem!

Aztán, hogy megnyugodjon, mondtam neki, hogy persze, segítsen, mert az éjszaka loptam az autót, s fogalmam sincs, hol kell beletölteni a naftát.”

De a legédesebb story ma reggel történt a sulinál!

Vittem a gyerekeket. A pici lányom hátul ült. Megállunk a suli előtt, kiszállok, előrehajtom az ülést (lévén 2 ajtós a járgány). Pici lányom próbál kiszállni az autóból, ami még táska nélkül is nehezen megy. Végül jól beverte a fejét a kaszniba. Rám néz a nagy szemeivel, majd a maga 7 évével nagyon komolyan azt mondja: „Hülye autó! Kész vagyok tőle!”J)))))

Komolyan majdnem bepisiltem a röhögéstől, mert annyira kis komolyan mondta.:))))

Én meg, vigasztalásképen mondtam neki, hogy semmi baj, majd felhívom a mamit, hogy a konzervnyitót elfelejtette odaadni az autójához!

Erre már mosolygott, s nem is fájt annyira a buksija!

 Látom, hogy egy-egy írásom után sokan olvasgatnak, tévednek ide.

A negatív kommenteket is épp olyan szívesen fogadom, mint a pozítivakat. Vagy legalább csak annyit, hogy HAHÓ! itt jártam.

Most ez nagyon hiányzik.

Ma reggel bukkantam rá egy blogra. Beleolvastam, aztán még tovább olvastam, végül mindent akartam tudni róla.

Kísérteties a hasonlóság az elmúlt 1 évvel kapcsolatban. A szavak, a történetek mintha rólunk, rólam szólnának.

Érdekes elolvasni a saját történetemet, az én érzéseimet valaki más tollából.

Azon gondolkodtam, hogy ennyire egyszerű lenne a világ? Ennyire egyformák lennének az emberek?

Vagy a sors furcsa fintora, hogy most folytatásos teleregényként olvashatom azt, amit már egyszer átéltem.

Minden esetre érdekes!

Sok hülyeségre rá lehet beszélni engem, de a mai nem másnak az ötlete volt, hanem az enyém. Ha valaki más mondta volna, hogy csináljam ezt, biztos elküldöm melegebb éghajlatra.

Szóval csodálkozom saját magamon, hogy még erre is képes voltam. Persze kellett hozzá a napsütés, a meleg, jó zene.

Jó, jó! Nem csigázom tovább, hogy mit műveltem ma egész nap.

Képes voltam az egész kertben a fű közül kihúzkodni/kiböködni a gazt. Vagyis a pitypangot. Most a vegák mondanák, hogy az nem is gaz, mert a legfinomabb salátát lehet belőle készíteni. Köszönöm én nem legelek!:)

Pedig mostanában egyre több virágról derül ki (számomra), hogy ehető. Teljesen elképedtem, hogy pl.az ibolya ehető! A fehér túrótortán eszméletlen jól mutatnak az ibolyavirágok!

Reggel kisütött a napocska, s a szépen lenyírt fűben jó sok sárga pitypang virított. Nem szeretem, főleg akkor nem, amikor olyan lufiszerűvé válik, és fújni lehet. A lányom előszeretettel fújja, én meg ordítok, hogy neeeeeee, de addigra már késő! Száll a sok kis apró pihe a magokkal együtt.

Nekiláttam kiszurkálni a fű közül. Aki próbálta már, azt tudja, hogy nagyon szemét egy gaz, mert hosszú vékony gyökere van, ezért sokszor elszakad, akkor viszont újra kihajt. Viszont én rájöttem a technikára, igaz létezik egy szerszám, ami pont ehhez a gazhoz való, de nekem még nincs olyan.

Eddig egy fűdoktor járt hozzánk, rendszeresen és permetezte a füvet, hol gyomirtóval, hol táppal. Akkor nem is volt egy darab gaz sem benne. Viszont ez az ember eltűnt, már tavaly sem jelentkezett.

Gondoltam úgyis napozni szeretnék, az meg elég unalmas, ha csak fekszem és várom, hogy barnuljak. Annyira belejöttem, hogy abbahagyni sem tudtam, s még jó kis színem is lett. Egyetlen hátránya, hogy a derekam egy idő után nem bírta, így kénytelen voltam térdelve folytatni.

Most viszont olyan a fű, mint a bársony!

Reggel lehet a harmatos fűben mezítláb sétálgatni, miközben a kávémat kortyolgatom. Ezt szeretem a nyári reggelekben!

A múltkori írásom ( Kemencés tápszer), amelyben húgom szőke hajáról is írtam, talán kiverte a biztosítékot néhány embernél. (gondolom szőkék lehetnek)

Persze valószínűleg csak azoknál, akik nem ismernek minket személyesen.

Vannak emberek, akik véresen komolyan vesznek minden szót, s képesek megsértődni, vagy magukra venni azt is, ami nem róluk szól.

Már volt olyan ember, akinek hiába magyaráztam, hogy bizony, amit leírok azt élő szóban teljesen máshogy értelmezné, mert az írásban nincs benne az a bizonyos hanglejtés, ahogy mondom, nincs hozzá arckifejezés.

Bár már kezdek leszokni arról, hogy másoknak megfeleljek, s egy ideje nem igazán érdekel, ki mit mond, vagy gondol rólam. Ha megismer, tudja milyen vagyok.

Azt viszont tudom, hogy a húgom érti a tréfát, hisz a legjobb cinkostárs ezen a téren is.

Hiszen nem telik el úgy találkozásunk, hogy legalább 1x ne röhögjük könnyesre magunkat valamin. Ez bármi lehet!

Lehet egy vadidegen emberen, lehet egymáson, anyánk húzásain, de ami a legjobb, hogy előfordul, saját magunkon.:)

Mielőtt bárki most azon rökönyödik meg, hogy anyánkon is…..elárulom, hogy ezeknél, a paródiaszerű jeleneteknél anyánk is jelen van, s bizony az ő könnyei is folynak a nevetéstől.

Igen, mert mi tudunk saját magunkon is nevetni, ha kell!

Mert vannak olyan storyk, ami velünk történik, s miközben elmeséljük a másiknak, nem tudjuk megállni, hogy ne röhögjük ki magunkat is.

A szőke nőkről szóló viccek  pedig nem azért jelentek meg, mert minden szőke IQ szintje a béka segge alatt van!

Kétségtelen, hogy van köztük jó pár olyan, aki jobb, ha nem szólal meg, de ez ugyanúgy igaz lehet a barnákra, vörösekre, feketékre is!

Van sok szőke ismerősöm, barátnőm, s még soha nem sértődtek meg, ha viccesen megjegyeztem, hogy azért egy kis mesterséges intelligencia elférne a hajukban.:)))  

Sajnálom, ha valaki magára vette a hajszínnel való élcelődést!

Tavaly nyáron végre elkészült a kerti tó. Szépen betelepítettük növényekkel, meg aranyhalakkal. Előbbiek a látvány kedvéért, utóbbiak pedig a három kívánság miatt.:)))

(minden nap kifogok egyet, aztán ha teljesíti az aznapi kívánságot, akkor visszadobom.)

Miután már csak az maradt hátra, hogy gyönyörködjünk a látványban, férjnek új ötlete támadt. Kell a tóba teknősbéka!

Mire átgondolhattam volna, hogy tényleg kell-e, addigra már meg is érkezett a doboz. Nem egy, hanem rögtön 3 óriás méretű tekivel. Férj szerint hülyén mutatna a tóban, ha kicsik lennének, ezért vett ekkorákat. (kb. 2 tenyérnyi méretűek)

Beleengedtük a tóba őket. Mi volt az első dolguk? Lelegelték az összes frissen telepített növényt, köztük a tündérrózsáimat is! Akkor nagyon mérges voltam. Mindig az volt a vágyam, hogy legyen egy tó az udvaron, amiben tavirózsák vannak, s tessék, a szemem láttára harapdálták le ezek a dögök a virágokat.

Azóta megoldottam, hogy ne tudjanak hozzáférni, így idén lesz virágom!

Aztán a nyaralásunk előtti napon a barátunk hozott még egy tekit, aki valamivel kisebb, mint a 3 másik. Így lettek négyen.

Viszont a napokban gyarapodott a vízi világ létszáma. Egyik nap furcsa hangokat hallottam. Látom, hogy a tó partján ül egy béka. Egyszerű mezei béka. Egész nap be nem állt a szája, de nem brekegett, hanem valami fura másik hangot adott ki. Na! Mondom itt a királyfi álruhában, segíteni kellene rajta, ki tudja, mióta szenved a varázslattól. Gondolkodtam, de aztán úgy döntöttem, hogy se gusztusom nincs hozzá, meg egyébként is kinőttem már a királylány korszakomból, nem hiszek a mesékben. Különben is van már itthon királyfi, elég abból egy is, még csak az kéne, hogy még egynek ugráljak. Egyébként is úgy döntöttem, ha jönne a királyfi fehér paripán, akkor a paripát megtartanám, a királyfit meg elküldeném.:)))

Így a béka maradt béka.

Másnapra mintha érezte volna, hogy itt sem lesz szerencséje, szerzett magának egy feleséget. Már ketten karattyoltak. Az még hagyján, hogy karattyolnak, de az már a pofátlanság teteje, amit művelnek!

Az egyik teknősünk kimászott a tó partjára napozni, ezek a jött-mentek meg felültek a páncéljára melegedni. Le is fényképeztem őket!:)))

A hétvégén volt a névnapom. A fehérvári barátnőm mailban küldött egy képeslapot. Na ezen kiakadtam! Mi volt a képeslapon? Egy béka, a kezében virággal!!!!!!

De miért pooooont egy békaaaaaaa? A névnapomra???????

Hogyan jutott eszébe pont ezt a képeslapot kiválasztani????

Semmit nem tud a tóról, meg a békáinkról!

Pár perc gondolkodás után visszaküldtem neki egy mailt, amiben csatoltam egy igen jó pasi félmeztelen fotóját. Megírtam neki, hogy nagyon szépen köszönöm a névnapi jókívánságokat, meg a békát is! Megcsókoltam és ez lett belőle.:)))))))))) (alatta a pasi fotója) 

Jött is rögtön a válasz!

„Basszus! Én meg elküldtem neked! Nekem is kell egy!”

Most pénteken megyek fehérvárra, gondoltam elviszem neki az egyik békát a tóból, aztán próbálkozhat nála!:)))))))

Majd legközelebb gondolkodik, hogy milyen képeslapot választ a névnapomra!